A legutóbbi sasos találkozás nyilván nem hagyott nyugodni, éppen ezért egy nap pihenő után ismét a jeges úton zötykölődtem a les felé. Az öreg autóban itt-ott hagyott dolgok rezgése és koppanása, alapzajként festette alá a halk rádiót. Most picit korábban indultam, hogy a lehető legkevesebb feltűnést keltsem. Épphogy dereng a keleti ég felől némi világosság, de a bakancsom talpa már a havas utat ropogtatja. Akármikor fotózni indulok, útközben mindig azon merengek, vajon milyen lesz az előttem álló fotózás? Hiába tervezett a legtöbbször, nagyon sok múlik a szerencsén is. Ami tegnap jött, az ma is fog? Közelebb jön? Lesz más faj? Akció lesz? Megzavar e valami?… és hasonlók. Most sem volt ez másképp, és a leshez vezető tíz percben ezen járt az agyam, de valahogy nem éreztem a sas jelenlétet úgy, mint előző alkalommal.
De ahogy beültem és elhelyezkedtem, ezen gondolatokat szertefoszlotta a várakozás heve. Hiába volt ismét egy óra mire az első madár megjelent, akkor már egészen másra koncentrálok. Például arra, hogy ne fázzak. Egy házi mécseses láb melegítő és egy kis kemping rezsó segít nekem ebben. Az első szarka érkezésekor a talpam már jócskán élvezi a meleg jótékony hatását.
Társaival falatoztak egy ideig zavartalanul, míg egy ölyv véget nem vetett ennek.
Negyedórát csipegetett, de valami mozgásra kényszerítette és távozott. Közben a nap egyre jobban terítette aranyló sugarait a fehér tájra, melynek hatására az éjszakai fagy által szórt csillámporok sokasága válaszolt.
Negyedóra múlva az egyik Holló hullott le elém károgva, de ő is csak egy röpke pillanatra.
A következő fél órában előttem nem történt semmi. Azonban a les mögül, hóba szakadó lépteket és szuszogást hallottam! Arra semmiféle rálátásom nincs. Már tíz perce megy a motoszkálás és azon gondolkodtam, hogy a bicskámmal hasítok egy rést a fekete nejlonon, amikor hirtelen abba maradt. Hallgatóztam még a defektes fülemmel egy darabig, de semmi. Majd megnézem a nyomokat, ha innen kimegyek.
Hirtelen megjelent egy ölyv.
Rutinosan evett és közben nézelődött. Tíz perc sem telt el, felőlem érkezett egy másik, aminek láthatóan nem örült.
A „győztes”, katonás lépésekkel tartott a hadi zsákmány felé.
Ezután jöttek-mentek az ölyvek. Három madár fél órában csatázott egymással, majd egy öregebb maradt a végére.
Már négy órája ültem egyhelyben, ami egy normális helyen is kényelmetlen tud lenni, nem egy gyorsan összerakott próba lesben. Itt egy háttámla nélküli kis szék van csupán, aminek komfortján segít a párna. A belső méretek sem nagyok, jóformán ki egyenesedni sem tudok. Éppen ezért megvártam míg az utolsó madár is elmegy, és örömmel bújtam ki onnét. Jól esett kezemmel megtámasztani a derekamat.
Pakolás után és távozás előtt első utam a les mögé vezetett, hogy megnézzem a nyomokat. Egy Széncinege ugrándozott néhány méterrel beljebb az erdőben, ahonnan a hangokat hallottam. Közelebb érve vettem észre, hogy valami (gyaníthatóan róka, sakál vagy jeti) behúzott egy őz fejet bőrrel együtt a kis tölgyesbe. Hogy alig egy órája melyik járt ott az rejtély marad. Talán a jetit kizárhatom, mert ő inkább az ártéri részen mozog… :D
Mindenesetre két dolog biztos. Az egyik, hogy a következő szezonra jó tanulmány volt ez a rögtönzött les, a másik pedig, hogy a megérzések sokszor helyesek…
