Még a hideg hónapokban furakodott be az a gondolat a fejembe, hogy tavasszal kellene egy vízparti vagy esetleg egy vízbe gázolós fotózást ejteni. Máskor már március elején vagy közepén kint vagyok terepen, de a didergős reggelek nem csábítottak túlzottan. Talán a szoba melege és a tervek szövögetése kényelmesebben simogatták lelkemet.
A három időjósló szent sem bírta a hónap végére tartani az ígéretét így még április elején is a virágzó gyümölcsfák kárára szórta mínuszait odafentről valaki. De lassan volt remény, hogy tavasz is mutasson valamit. Így esett meg, hogy egyik már melegebb hajnalon két fotós társammal látogatást tettünk a számomra oly kedves holtágon.
Kiválasztottunk egy alkalmas helyet és mind a hárman ott álcáztuk be magunkat. Ki-ki a maga módján. :) A siker azonban elmaradt. Aktivitásnak szinte semmi jele nem volt, így fotó nélkül távoztunk.
Teltek a napok hetek és húsvét első napjának délutánján, krémes süteménnyel kikent hasammal ülve az asztalnál pattant egy szikra, mely lángra lobbantotta fotós gondolataimat. „Holnap reggel kimegyek a holtághoz”… csak úgy a semmiből.
Gyorsan megterveztem mindent és izgalommal vártam, hogy az ébresztő rezgés a fülembe duruzsoljon. A néhány óra alvás ellenére simán ment a felkelés. Még sötét van. Mire a kapun kilépek, már dereng a keleti égbolt alja. Bepakolok a csomagtartóba majd a gázra lépek.Az autóval megállok a töltés előtt, hogy a cipőt csizmára váltsam. Ekkor már világosodik, lámpa sem kell. Magamhoz vettem a cókmókot, s irány a holtág. Öreg csizmám kapaszkodik a gát tetejére, közben öblös hangja visz egyfajta ütemet a még néma tájba.
Épphogy föl értem, egy Nyuszt jött egyenesen a másik oldalon szintén a töltésre. Ő jobban meglepődött s rögtön kereket oldott arra amerről jött. Folytattam utamat. Öt perc séta és máris a tavat körülölelő bozótos szélén állok. Óvatosan vetem be magam a már kitaposott ösvényre, mely a víz széléhez visz. Ennek ellenére néhány récét riasztok föl, akik épp ott éjszakáztak.
Igyekszem arra a helyre jutni minél hamarabb, ahonnan terveztem a fotózást. Az ideális hely iszapos, így gyorsan „ágyaztam” magamnak egy kis fekhelyet az ottani száraz növényekből, melyre a párnát tettem a kényelem érdekében. Sikerült gyorsan álcázni magam. Öt óra múlt pár perccel és már csak várni kell.
Bármi is legyen, ide mindig örömmel jövök. A nyugalom, az illatok, és a hangok keveréke automatikusan csodás emlékek felé irányít.
Nem oly soká, récék érkeznek és landolnak tőlem balra. Úgy látom Barát vagy Csörgő. Fény még nem sok. A tavi békák kacagásra hasonlító brekegéssel ébresztik a tavat. Kis idő elteltével Nagy kócsag érkezik szemből és balra a récéknél ejti magát a vízbe. A sekélyesben keresgél.
A halak is lubickolással jelzik ottlétüket. A tó minden pontján tördelik a víztükröt. Búg az Örvös galamb, a távolból pedig Bölömbika hangját hozza az ártéri erdő. Idilli hangulat.
Telik az idő és észre sem veszem, hogy a nap mát érinti a túlpart szélét. Folyamatosan pásztázom a környéket. Ekkor szúrom ki a Rókát, aki gondosan szaglászva sietett végig a napsütötte oldalon.Kócsagom is átrepült a tó jobb oldalára közben.
Néhány gém is tiszteletét teszi a tavon, de nagyon messze tőlem. A récék lassan kiúsztak a nád takarásából és a nálam lévő távcsövet óvatosan mozogva szemem elé teszem. Megvagytok! Csörgő récék! Korábban egy távoli képet már sikerült lőni róluk, de remélem, jönnek majd közelebb is.
Nagyon éled minden. Néha csak becsukom a szemem és mélyet szippantok. Élvezem ezt!
Merengésemet suhogó hang töri ketté, nézek azonnal körbe. Egy Kormorán érkezik. Tesz, két kört a tó felett mire megtálalja az ideális landoló helyet. Nem tétovázik sokat, egyből alá bukik és halászni kezd. Nehéz követni, mert tíz-vagy húsz méterre is felbukkanhat. Bele telik kis időbe és néhány fotóba mire sikerül elkapnom.
Itt már csak a farktollát sikerült elcsípni.
A tó minden szegletét bejárta, de közelebb is keveredett.
Fáradozásait törpeharcsa falatokkal jutalmazta a sors.
Fél óráig folytatta ezt, majd taposó mozdulatokkal emelkedett a magasba és az egyik nyárfa nagyobb ágát választotta szárnya szárítására, amit a nap már régen elért.
Aztán viszonylag eseménytelen szűk óra telt el, már ami az elém kerülő madarakat illeti. Kócsagok, gémek jöttek mentek, Tőkés réce párok hápogtak egymásnak, és a Csörgő récék is mindenhol jártak csak épp ott nem ahol szerettem volna.
Fél kilenc lassan. Azon töprengtem, indulnom kellene. Három és fél órája fekszem hason, amit még most nem érez a derekam, de nem biztos, hogy meg kellene várnom. Éppen ezért óvatosan félig térdelő állásba helyezkedtem, hogy készüljek felállni, ám ekkor csobbant előttem a víz…
Csörgő réce pár!
Vissza minden eredeti állásba és lövés!
Nagyon boldog voltam! Le sem vettem róluk a szemem. Kissé bizalmatlanabb tekinteteket vetettek irányomba, de az álca működött. Megfordult a gácsér és lassan ki úsztak a jobb irányba.
Közben megszáradt a kárókatona tolla és Újra a tóba vetette magát. Ekkor már közelebbről volt szerencsém látni, ahogy megküzd a harcsa tüskés uszonyával. Addig rázta, puhította, míg semmiféle ellenállást nem mutatott és le tudta nyelni.
Kilenc óra is elmúlt mire tényleg el tudtam hagyni a holtágat, hiszen mindig figyelek arra, hogy a lehető legkisebb zavarással tegyem mindezt.
A melegedő szép időben sétálva az autó felé azon gondolkodtam, hogy míg mások tojást gyűjtenek és visznek haza, én képeket és élményeket…
