Nyaktekercs

Tekercs

Az elmúlt hetekben többször is jártam kint az itatós lesnél, de egy-egy kósza verében kívül semmi sem jött. Csütörtök este mégis úgy határoztam, reggel kinézek egy kicsit… Az őszies nyári hetek elmúltával, teljes vállszélességgel, perzsel a forró nap.  Mostanra a legtöbb pocsolya alja is száraz már, így valamivel több eséllyel várhattam a madarakat.

A szokásos rutinnal foglaltam el a helyem és máris kezdetét vette a várakozás. Nem mondhatnám, hogy tolonganak a vízért… egy házi veréb jött viszonylag csendesen, majd egy mezei. Az ilyenkor kötelező „belépőfotót” most elhagytam.

Ezután meghallottam azt, amire egész tavasszal vártam! A közelben „ví-ví-ví-ví” hangját Nyaktekercs hallatta. Az elmúlt két évben megtiszteltek azzal, hogy az egyik odúmba költöttek sikeresen, idén viszont még nem is hallottam őket ez idáig. Szinte rátapadtam az üvegre és úgy sasoltam, vajon merre mozoghat ez a madárka. Rendesen meg is lepődtem mikor szinte karnyújtásnyira az üveg másik oldalán tűnt fel egy pillanat erejéig. Ha akartam se tudtam volna lefényképezni, hisz gyújtótávolságon belül volt. Nagyon izgatott lettem, mert itatón még soha nem láttam Nyaktekercset és egyébként sincs rendes képem róla. Innentől kezdve, ha lehet még jobban kinyitottam a szemem és a fülem! Úgy egy húsz perc után a lessel szemben lévő „verebes” odúból egyenesen az itató felé tartott egy Nyaktekercs! Először azt hittem az egyik Mezei veréb szülő, mert sokszor láttam amint ezen a reggelen is ki-be mászkálnak. De nem bántam, hogy most nem veréb érkezett. Először csak a fejét láttam a mohás fa mögött, majd felugrott az egyik beszállóra!

A belépő neki természetesen kötelező volt!

Nyaktekercs

Nem ivott, csak egy pillanatig maradt, de végre megvan! Tudtommal elég nedvességhez jutnak a hangyabábokból, így ezt nem is vártam.  Egy dolgot viszont nem értek. A tekercs után már nem is jött semmi így tartottam egy gyors odúellenőrzést, és a „verebes” odúban minden rendben volt, de a lestől balra lévő, nevezzük „tekercses” odúban (eddig csak ebben költöttek) az előző héten még öt Mezei veréb tojást láttam a szokásos kusza fészekben, mostanra pedig semmi sem volt benne! Egyből arra gondoltam, hogy a tekercsek lakoltatták ki őket, hogy majd ott rakják le tojásaikat. De ilyen korra már nekik is teljes fészekaljnak kellene lenni valahol. Előfordulhat, hogy az első fészekaljal történt valami és így pótköltésre készülnek. Ezt majd a következő látogatások eldöntik…

spacer

Leave a reply