A legutóbbi fotózás végén, a képzeletbeli eredményjelzőn kettő-egyre állt az „iszap” csapata. Erős kezdés után már kettővel is elhúztak, ám a második félidőben egy vérszegény támadás alkalmával, sikerült szépíteni a „vizes” együttesnek. A remény újra felcsillant, hogy lehet még ebből egy jó mérkőzés, ám az eső megálljt parancsolt és a játékvezető átmenetileg félbe szakította a találkozót…
A rossz idő miatt a pálya alkalmatlan lett a folytatásra, így egy héttel később feszült egymásnak a két csapat. Ezt az időt kihasználva kerestem, vagyis igazából tudtam, hogy van egy másik „pálya” egy bekötő úttal arrább. A meccs előtti napokban terepszemlét tartottam és sokkal, de sokkal több madarat lehetett ott látni. Mondjuk igaz, hogy ez a víz, ami szintén egy repcetábla közepén található, legalább harmincszor nagyobb! Úgy véltem teljesen alkalmas lesz a játékra, és ekkor már tudtam a mérkőzés kezdeti időpontját is.
Elérkezett a nap, de ezúttal sem egyedül indultam a helyszínre, ugyanis most Zsolti csatlakozott hozzám. Én a szépítő találat után úgy döntöttem, hogy maradok a taktikánál és most is a vízben fogom várni a madarakat. Zsolti a parton próbált szerencsét.
Ő viszonylag hamar elhelyezkedett, de én percekig kerestem az ideálisnak tűnő helyet. Végül lecuppantam a néhány cm-es vízbe, hálóval rejtettem el a kis testemet, és vártam a kezdő sípszót.
Várakozásommal ellentétben, hamar rá találtak a ritmusa a játékosok. Egy gólyatöcs vezette a középpályán a labdát.
Néhány lépés sorozat után vakarózott egyet és inkább ott hagyott mindent.
Csapattársa vette át az irányítást percekkel később. Ő már egészen a kapu közelébe merészkedett. Hosszú lábaival nagyon ügyesen manőverezik.
A „gyep” nem teljesen sima. Vannak itt-ott kisebb dombok, és az alacsony játékosok, mint például a Réti cankó, innen szemléli a terepet.
A meccsen folyamatosan hol középen, hol a tizenhatos előtt zajlanak az események. Egészen jól észre lehet olykor venni az egyéni megmozdulásokat.
A labda most ki kerül szélre. Szürke cankó vezeti le az alapvonalig.
Azonban kezd elfogyni alatta a pálya, így egy ügyes mozdulattal emeli be a büntetőpont környékére. A csapat legmagasabb tagja, pazar mozdulattal emelkedik a magasba és bólint a kapu irányába!
Feszült figyelem kíséri a labda útját.
Néhány pillanat múlva viszont örömujjongás és ünneplés tör ki.
Természetesen olyan is akad, akit az ilyesmi hidegen hagy és csak áll a számára kijelölt helyen. :)
Pörgős időszak volt, de ahogy közeledtünk a mérkőzés végéhez, kissé alább hagyott a lendület. Talán az egyre erősebb nap hatása volt érzékelhető. Ekkor jobban szét tudtam nézni és vetettem egy pillantást a háttérben mozgolódó védősor egyik különös figurájára.
A játékosok fáradnak, és egyre kevesebbet mutatkoznak a kapu előtt. Éppen ezért van szükség a frissítésre. Az eseményektől jó messzire, félénken mutatkozik be egy új szerzemény, a Füstös cankó!
Játékából mit sem mutat. Alig volt pár másodpercem figyelni őt, mert inkább átment a pálya másik végébe.
A nap erősebb sugara fújta meg háromszor a sípot és ezennel vége a mérkőzésnek, ami döntetlennel zárult. A győztes taktikát viszont megtartom és talán egy másik mérkőzésen egyből ezzel nyitok majd…