Egyik délután, róka kotorék nézőbe indultam a kétütemű pöfögővel. Első állomásom, a tavalyi háromkölykös árokpart volt, ahol néhány kockát sikerült kattintani az akkori új generációról. A kotorék, most is lakott a nyomokból ítélve, azonban a növényzet kissé nagyobb volta miatt, aligha alkalmas szép fotókra. Így tovább gurultam. Két kanyarral és néhány száz méterrel később, gondoltam megfordulok és nézek másik potenciális helyeket. Azonban a fordulás helyén volt egy repcetábla, aminek egy részét víz borította és legalább háromszáz madár taposta a sekély tavacskát. Távcső persze nem volt nálam, de nagyon izgalmasnak ígérkezett! Holnap vissza kell jönnöm…
Másnap délután szinte azonnal, immáron távcsővel a nyakamban álltam a sárguló repce szélében. Amit láttam, szinte azonnal meggyőzött, hogy a következő délután itt leszek!
Riasztottam Máté barátomat és megterveztük a másnapot. A terv egyszerű volt, mint a fa ék. Ledobjuk magunkat a víz szélére és kész… persze azért egy álcát terítünk magunkra. A nap szemben bukik majd alá, így ellenfényes hangulatra készültünk.
Csizmát nem vittünk, mert gondoltuk annyira nem lehet sár. Kinéztünk egy alkalmas repce csomót, ami elég közel van a vízhez és abban vertünk tanyát. Az „annyira nem lehet sár” elmélet hajója, már az első pár percben léket kapott, ugyanis ahogy könyököltünk és mozgolódtunk, egyre mélyebbre süllyedtünk a ruházatunk pedig szépen itta a vizet. De ezt a kis kellemetlenséget az első Gólyatöcs fotóm azonnal mellékessé tette!Eléggé messze volt, de még jöhet közelebb! Például úgy, ahogyan azt a Réti cankó is tette.A madarak viszonylag hamar megnyugodtak a zavarás után, így egyre közelebb jöttek. A miniatűr gólyám már a párjával sétálgatott előttem és kaptak ihletet egy kis romantikára…A pár másodperces akciót, nyugodt keresgélés követte.
Lassan távolodtak tőlünk balra és kimentek az ideális távolságból. Valamelyest csökkent az előttünk szaladgáló madarak száma. Kis szünet következett. Nem baj, mert az igazi szép fényekre várni kell még. Addig is a mellettem szórakozó Sárga billegetőt veszem célba.A nap már alacsonyabb szögben és gyengédebben szórta a sugarait, amibe egy Réti cankó sétált bele.Majd a Gólyatöcs leányzó is a kecses hosszú lábaival.Érkezésünk óta mozogtak a vízen Gulipánok, de lehetetlen távolságban. Azonban amíg az előttünk lévő naplementébe sétáló madarakkal voltunk elfoglalva, a Gulipánok bugyborékoló hangjára kaptuk fel a fejünket. Sokkal közelebb jöttek mint akármikor, így oda fordulva egy fotót tudtam lőni a felfelé görbülő csőrű madárról, mely egyben szintén az első fotóm erről a fajról!Ezt követően, már felénk sem néztek. Nem úgy, ahogy a Szürke cankó, aki lassan sétált be a napsütötte folyosóra. Keresgélt még egy darabig, majd messzebb sétált. Ezzel be is fejeztük aznapra, mert több madár nem is jött elénk. A hazafelé vezető úton megbeszéltük, hogy másnap is délután jövünk, azonban most a nap a hátunk mögött lesz.
Munka után összeszedtük a kellékeket és ki is egészítettük, hogy a komfort jobb legyen, majd útnak indultunk. A repce széléhez érve kevesebb madarat láttunk a vízen, mint előző nap, de ez nem jelent semmit. Hamar megkerültük a vizet és a lehető leghamarabb elhelyezkedtünk, ismét a víz szélén az iszapra hasalva.
A fények csodásak, és egyre szebbek lesznek, csak várni kell. A tegnapi utolsó madár kezdte a sort és megmutatta napsütötte oldalát is. Aztán parkoló üzemmód következett. Körbe nézve egyre több madár érkezett a vízhez, csak éppen elénk nem. Ez annak köszönhető, hogy előttünk valamivel mélyebb a víz, és a kisebb cankóknak már nagy. De a tegnap látottak alapján pont ezen a területen mozogtak a Gólyatöcsök, Gulipánok, akik a hosszabb lábaikkal simán veszik ezt az akadályt és mi igazán arra készültünk. De hosszas várakozás után sem láttunk most e két fajból egyetlen példányt sem.
Alkalmanként nagy cankó csapatok érkeztek óriási sebességgel, olyan hangot generálva hegyes szárnyaikkal, mely egy horror filmben is meg állná a helyét. Természetesen nem előttünk landoltak a fentebb említett dolog miatt. Egy Réti adott némi feladatot a gerincnek, aki közelebb merészkedett a sekély part menti vízben. Ahhoz hogy le tudjam kapni, ugyanis ki kellett kissé tekerednem.Továbbra sem érkeztek a nagyobb madarak így lassan reményvesztetten szórakoztunk a háló között utat találó szúnyogokkal. Mindössze egyetlen Pajzsos cankó próbálta meg a mélyebb vizet, de ő is hasig süllyedt.A nap sugarai az utolsókat rúgták ezen a napon, és ez sarkallt bennünket is az indulásra. Előtte alaposan körbe jártuk a területet és megnéztük, hol mekkora víz is van, hogy a másnap hajnali fotózást megkönnyítsük magunknak. Ezúttal arra jutottunk, hogy vízre szállunk, és célba veszünk egy kis „szigetet” ahol előszeretettel mozognak a madarak.
A reggeli siker képének tudatával felvillanyozva hagytuk nyugodni a vizet…
4:50-kor indulás! Van egy kis köd és pára az éjszakai eső miatt, de úgy gondoltuk, hogy ez csak ad egy plusz hangulatot majd a képeknek.
Kiérve alig mozog néhány madár a területen. Korán van még. Néhány perc alatt mindkettőnknek sikerül elhelyezkedni. Egymástól nagyjából három méterre hasaltunk, immáron a sekély vízben. Várunk…
Nagy a pára, a nap még sehol. Szinte semmi fény nincs egy óra múlva sem. A hely jó, mert Bíbic és cankó is sétál a szigeten, de fény az semmi… Gulipánok is érkeznek! Talán közelebb jönnek.
Az előrejelzés szerint a kora reggeli órákban még lehet némi napsütés, és mi pontosan arra vártunk, azonban az egyre komorabb felhők, mintha direkt minket bosszantanának. Mindössze egyetlen cankó mozgott a nagy szürkeségben.
Hét óra előtt ráadásul kisebb esőt is jövendöltek. A pocséknak mondható helyzet miatt, előtte negyed órával úgy döntöttünk ennyi elég volt, hiszen semmi értelme tovább maradni.
Az autóhoz cammogva már sűrű apró áldás pergett ránk. Meglátjuk, lesz-e folytatása ennek a történetnek…