Reggel van… minden oly csendes és nyugodt. Lépteim hangját harmatos levelek tompítják ahogy egyre beljebb haladok az ártéri erdőbe. Elgyengült társaik hullanak olykor alá a magasból, és hangtalanul pihennek meg egymás között. Az erdő dalnokai már messze járnak, de azért korántsem kihalt a táj. A magasban harkály dobol egy elhalt faágon, ami még messzebb viszi üzenetét. Kicsit tovább haladva egy parányi ökörszem keresgél a talajt borító sűrűségben, szüntelen izgágaságával.
De most nem ezért vagyok itt. Célomhoz még lejjebb kell ereszkedni és az épp átalakuló erdő legalsó szintjén meg is találom azokat.