Egyéb

Foxik

A természetben már javában zajlik a „gyerekgyár” így május közepén, ami nem meglepő, hiszen a tavasz erről szól. Ki-ki a maga ütemében hozza a világra az utódját, legyen az kettő vagy soklábú, netán lábatlan. Én ugyebár a kettes számot szoktam kergetni legtöbbször, ami a lábakat illeti, és eközben azért...

spacer

A váratlan várt…

A szántóföldek nagyobb buckái fölé nem húzódzkodott a hótakaró, így azok háta bizony bőven kilátszik. Sajnos most sem esett annyi hó amennyit szerettem volna. Most tiszta a levegő és haloványan azért lehet látni. Fejlámpám fénye inkább a lesben hasznosítható majd, de nincs idő megállni lekapcsolni, hisz még mielőtt felkel...

spacer

Lemezesek

Reggel van… minden oly csendes és nyugodt. Lépteim hangját harmatos levelek tompítják ahogy egyre beljebb haladok az ártéri erdőbe. Elgyengült társaik hullanak olykor alá a magasból, és hangtalanul pihennek meg egymás között. Az erdő dalnokai már messze járnak, de azért korántsem kihalt a táj. A magasban harkály dobol egy...

spacer

Apróságok

Ahogy egyre többet lapozunk a naptárban október vége felé, úgy egyre több madár indul el hosszú útjára. Mostanra a zöme már a melegebb levegő felhajtóerejét élvezi, de még akadnak késői vándorok is, akiket csak az utolsó hűvösebb napok szomorú ábrázata küld el. Ezt a tendenciát az itató is megérzi...

spacer

Gomba land

Két madarászás között az erdőt járva néma lakókat keresek. Néha szinte beléjük botlok, néha viszont igen nagyra kell nyitnom a szemem hogy az avar között megtaláljam őket.

spacer

Kiállítás

A tavalyi Szent István napi programsorozat keretein belül bemutatott fotókiállításon felbuzdulva, idén elérkezettnek láttam az időt, hogy a saját fotóimat is közszemlére tegyem. Nem azért, hogy magamat fényezzem, (bár kétséget kívül akkor a figyelem középpontjában találtam magam) hanem, hogy a környéken élő madarakat bemutassam a jelen és volt Ibrányi...

spacer