Archives

Ritka találkozások!

A pince nyújtotta hűvös levegő jól jött ebben a forróságban.  Naponta többször is jártam ott, tettem vettem, de az egyik borostyánnal körbenőtt ablaknál sokszor láttam valami mozgolódást. Biztos csak verebek keresgélnek, játszadoznak, gondoltam elsőre magamban, így nem tulajdonítottam neki nagyobb szerepet.  Úgy igazából oda se néztem… Aztán eltelt egy-két...

spacer

Kék délután

Tegnap kora délután azzal hívott fel a barátom Máté, hogy mit szólnék hozzá, ha kimenne egy kicsit szétnézni a lesemhez. Semmi akadálya mondom, és kapva az alkalmon rögtön hozzátettem, ha már így alakult vigyen egy kis pótlást, mert már biztosan fogyóban van az eledel. Mikor a kapunk előtt megláttam...

spacer

Az első hó

Az idei tél első jelentősebb havazása után biztos voltam benne, hogy gyarapszik az etetőt látogató madarak száma. Kiérkezésemkor első dolgom volt, az etetőtálca feltöltése és egy kis harkálycsalogató kihelyezése. Tevékenységem alatt a bátrabb cinegék egész közel jöttek és elcsentek egy-egy magocskát, majd egy közeli ágra igyekeztek kibontogatni azt. Próbáltam...

spacer

Pörgés

Augusztus 28. Mióta az itató gondolata foglalkoztat, azóta motoszkálnak a fejemben azok a madarak, amire számítani lehet a szezon folyamán. Pontosabban, amiket láttam a környéken és mumusommá váltak. Ilyen például a Vörösbegy, Csuszka, Barátposzáta, Vadgerle, Karvaly, vagy az Örvös galamb! A gerle már kipipálva, de még van üres rublika. Mikor...

spacer