Póz

Az idei tél kicsit késve érkezik, ami meglátszik a kismadaras etetőkön. Az ilyenkor megszokott cinegéknek még nyoma sincs, hiszen találnak még táplálékot a természetben. De hajt a fotós vérem és keresni kellene valami témát… azon töprengtem a hét elején, hogy addig is, míg a vadászok nem visznek „kaját” az ölyves lesemhez, valahogyan és valamivel csak szoktatni kellene őket. Vettem egy kis csirke nyesedéket és némi lábat is, és szombat délután kimentem, hogy kiszórjam a csemegét. A legnagyobb meglepetésemre friss zsigereket találtam a beszállók mellett! Ezaz!!! :) Immáron még boldogabban szereltem föl a második beszállót és közben megszületett az elhatározás, hogy hétfőn reggel szerencsét is próbálok. Tudom, hogy még nagyon korai, de a kezdők szerencséjét kihasználva reménykedtem valamiben. Tevékenységem közben egy terepjáró hangját hallottam, ami egyre hangosabban közeledett. Közelebb érve már láttam is hogy ki a gazdája. A félig letekert ablakból, ismerős hang üdvözöl. Válaszom határozott és örömteli volt…

Elérkezett a várva várt reggel, ami eléggé párás és ködös, de sebaj… tántoríthatatlan vagyok. Útközben két ölyvet is látok, az egyiket nem messze a lestől, ami bizakodóvá tesz. A földútra kanyarodva négy őz szalad át előttem nem is olyan kapkodva. Motor leállítva, fotós a lesbe! Kissé szokatlan még a helyszín… nem is megy minden olyan rutinosan, mint az itatónál, de azért sikerül elhelyezkedni. Még barátkozom az új tereppel, mikor a távolban kiszúrom az őzeket. Egy kis kerülővel, jó messze sétáltak be elém. Végálláson készült a kép és egy kicsit vágtam is belőle.

Ezután csendes lett minden. Ölyveknek nyomát sem láttam, de erre számítottam is. Mégis bizakodtam, hogy akkor valami szarka erre repül, és kíváncsisága folytán betekint… de semmi. Telt az idő és én unatkoztam. A telefonomon lévő GPS vevővel tájoltam a les helyzetét és minden félét nyomogattam rajta, mikor csak úgy flegmán kitekintettem és az őz kvartett egyik tagja pont akkor sétált be jobbról. Vagy 12 méterre lehetett. Igazi amatőr módjára egyből neki estem a géppel, aminek egyenes következménye az lett, hogy a kattogásra kereket oldott… még rendes fotót sem tudtam készíteni róla, csak ilyen elmosott pacát. Ez remek… végre történik valami, erre elüldözöm. Na, ez sem jön vissza egyhamar.  Kinézek a kémlelő nyíláson és tőlem jobbra vagy húsz méterre a többiek falatoznak, de hiába vártam őket, kimentek a látóteremből.

Jó lett volna legalább egy normális őzfotóval távozni, ha már a madarak nem jöttek. Ismét csendes minden… és ismét unatkozok. Most a gyertyás cserépfűtéssel szórakozok éppen, mikor ugyanolyan hirtelen, mint az első alkalommal, jobbról visszatértek az őzek. Az egyikük csendesen közelít elém. Ezúttal visszafogtam fotós reflexeimet és megvárom, míg besétál.

Majd a „rendes” kép is elkészül.

Épp csak kattintottam egyet, azonnal visszafordul, és társaival együtt távolabb néznek élelem után. Még vártam egy fél órát, de mivel az eseménytelenül telt el, csendesen kimásztam a lesből és hazafelé vettem az irányt. Közben a tanulságokat levonva terveztem a következő alkalmat…

2 thoughts on “Őzkaland

  1. Na!! Kezdésnek nem rossz. Ölyv helyett őz, nemes trófea. Majd jön a hidegebb és akkor jönnek az ölyvek is, és akkor aztán csak a kártya bírja, meg az ujjad le ne fagyjon… :D
    Gratula! Üdv: Tomi

    1. Remélem a jós szólalt meg belőled, legalábbis ami a hideget illeti… más örül az enyhe télnek, de egy fotós…? :) Lefagyni ugyan nem fognak az ujjaim, arra van a cserepes házi melegítő!

      Üdv. T.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.