Citromsármány

Egy nagy lélegzetvétellel kezdem mondandómat, ugyanis a tegnap reggeli eseményekhez sok levegő kell! A történet ismét a motoromon kezdődik. Robogva célom felé a töltés lábától nem messze, az oly ismerős őzek figyelnek feszülten a lárma okozójára így korán reggel, de ahogy elsuhanok mellettük, visszatér a nyugalom. Továbbhaladva, a fasorok szélén várakozó Egerészölyvek közeledtemre lustán rúgják el magukat, és szállnak át felettem. Nincs éppen melegem a gáton… a délutáni kellemes idő ellenére, a reggel már tartogathat hűvös meglepetéseket. Szerencse, hogy felvettem a kiskabátomat, így valamivel elviselhetőbb a hűs levegő csapkodása.

Másfél hete jártam a lesnél utoljára és a félig leapadt itatót, néhány vödör vízzel pótoltam. Megigazítottam 1-2 dolgot és máris bent ücsörögtem. Még az állványt sem állítottam fel, mikor egy fiatal Zöldike repdes ide-oda, majd valamiért mégis inkább a juharfa egyik vékonyabb ágára száll, és onnan tekint lefelé. Közben a gép is a helyére kerül és várja a dolgát. Szinte azonnal egy Citromsármány terem előttem és kíváncsian tekint felém.

Nem igazán akart inni, csak körbejárkált egy kicsit. Ahogy elhagyta a beszállót, az előbbi Zöldike nyomban visszatért egy másik társaságában, és kérően nyitotta csőrét az idősebb felé.

Elidőztek még egy darabig ott majd ittak egy keveset, és elmentek. Egy rövid időre csöndes lett az itató. Ekkor matatni kezdek táskámban a naplóm után. Amikor nincs semmi mozgás, a jegyzeteimet szoktam írogatni. Tudom, hogy ez nem a legjobb ötlet, mert bármikor betoppanhat valami, de úgy gondolom, vagyok annyira gyors, hogy le tudom reagálni. Épp csak bekarcoltam az első szavakat mikor a Vadgerlém egyből az itató szélére landol. Na, most majd elkapok egy ivás közbeni pillanatot, ami szebbre sikerülhet, mint a legutóbbi… gondoltam magamban. Villámgyorsan markolom meg a masinámat, de ettől a mozdulattól naplóm lecsúszik a térdemről és keményebbik felével talajt fogva nagyot koppan, amitől vendégem egy szempillantás alatt elrepült! Szép volt Tamás… ezt jól elbénáztad! Joggal vagyok mérges magamra, de nem azért mert ilyenkor írogatok. Ugyanis ha egyszer elhatározta magát, hogy leszáll, biztosan inni fog és nem siet annyira. Felesleges volt annyira kapkodni. Na, most már mindegy. Úgy saccolom, egy jó fél óra múlva ismét megjelenhet, és akkor óvatosabb leszek majd.

Még meg sem nyugodtam teljesen mikor egy Csilpcsalpfüzike pattog az itatón!

Nem volt még hozzá szerencsém, így nagyon örülök az új jövevénynek! Egyáltalán nem siet és közelebb röppenve hozzám, szemügyre veszi a számára hatalmas tükröt. Hihetetlen milyen apró ez a madárka. A verebek hozzá képest galambnak tűnnek. Aranyos tekintetét végigvezeti az üveglapon, majd cérnavékony lábait használva elrugaszkodik, és elillan.

Közben verebek és zöldikék vegyesen, toporogva és veszekedve sorakoznak a víz mellett. Ki-ki a maga szomszédjával röviden hadakozva próbál szót érteni. Erre a Szürke légykapók is megjelennek, és szitálva a víz felett fürkészik a szabad helyeket, kisebb sikerrel. A veszekedő társaság elriasztja őket. A nagyobb beszállóra pillantva, egy idei Erdei pintyet veszek észre, aki mint az első osztályos tanulók, kicsit szégyellősen nézi a többieket.

Egy darabig még megy a nyüzsgés, majd hirtelen elriadnak az énekesek, és a környező fákról nézik, ahogy egy Szajkó érkezik az itatóhoz. Amilyen hangosan tudnak rikácsolni, olyan puhán és halkan közlekednek a mátyások. Nem is vesztegeti az idejét, és egyből mélyeket kortyol a friss vízből, majd sietősen távozik.

Még hallani a távozó fészekrabló kiáltásait, mikor Széncinege kapaszkodik az itató szélén álcaként sorakozó vesszők tetején, szép terpeszállásban. Mihamar a vízbe veti magát egy kis fürdésre.

Időközben gerlém is visszatért, ahogy sejtettem. Egyelőre a fán marad, de egyszer csak lejön… Régi vendégem a rozsdafarkú is megjelent a kismadaras beszállón, de a fákról visszatérő madársereg miatt inkább odébbáll. A fesztiváli hangulatot egy, a hátam mögül lendületesen érkező Zöld küllő töri meg. Először csak a harkályos fára száll.

Egy gyors fotó után, az élesben még ki nem próbált portréállásba fordítottam az apparátot, hogy megpróbálkozzak egy álló, teljes harkályt bemutató fotóval. Persze mire sikerült rögzítenem, a medence szélére ugrik. Szemügyre veszi tükörképét, majd halkan, fejtollait felborzolva motyog valamit. Erről ismét lemaradtam, mert újfent ügyetlenkedek, hogy visszaállítsam a gépet, alaphelyzetébe. Sebaj… a küllő még itt van és egyenesen a vízbe lép. Amióta madarakat fotózok, nem láttam lubickoló küllőt, egészen mostanáig! Szívem egyre hevesebben dobog, jaj, csak most el ne rontsak valamit! A gép és az eszem a helyén, jöhet a sorozat. Az ilyenkor még árnyékos itatón nehéz megfelelő záridőt kicsikarni, a képek minőségbeli romlása nélkül, így a fürdős jelenetek inkább elmosott pacára emlékeztetnek. Helyette inkább jeleneteket örökítettem meg. Az első képpel nem vagyok elégedett, mert belelóg az egyik beszálló, és a háttér sem a legjobb. A mozdulat az, amiért mégis helyet kapott a blogban. Úgy feszít, mint egy pocakos ember, aki csinos csajt lát… has be, mell ki!

Immáron felfrissülve folytatta útját a fiatal küllő. A pillanatnyi csendet kihasználva a légykapó most látta alkalmasnak az időt, hogy leszálljon.

Alighogy ivott valamicskét, visszatértek a többiek. Zöldikék, verebek, citromsármányok, cinegék, pintyek. Mindenki inni vagy fürdeni akart. A verebek hol egyedül, hol párosával ültek a vízbe.

Azt sem tudtam mit fotózzak! Ahogy ráálltam valamire, biztos történt valami érdekesebb esemény az itató valamelyik sarkában, vagy a beszállók egyikén. Némelyik veréb ázott papír zsebkendő módjára csapódott az üvegnek. A tivornya kellős közepén kergetőző harkályok érkeztek. Egy nagy és egy közép fakopáncs. Előbbi mindvégig takarásban maradt, csak néhány pillanatra kukucskált ki a fa mögül, utóbbi viszont meg is mártózott.

Egy perc múlva már valahol máshol folytatták a fogócskát. Az itatót újból ellepték a madarak. Az egyik fiatal Széncinegének nem tetszett az üvegben felfedezni vélt vetélytárs, és az ablak peremére kapaszkodva, szárnyait széttárva keménykedni kezdett. Ide már a makró funkció is kevés volt, így zsebemben kotorászva keresem a telefonomat, hogy majd azzal lefotózom. Mire előbányásztam a zseb+tok kombinációból, és sikerült bekapcsolnom a kamerát, megunta a dolgot és odébbállt, úgy ahogy a Vadgerle is… aki mégsem szánta el magát.

Közben a rozsdafarkú visszatért és egyenesen a vízből parányit kiálló kőre szállt. Ő is fürdött egy kellemeset, majd a kismadaras ágra szállva tollászkodni kezdett, amit szépen végigfotóztam.  

Indulás előtt még észrevettem, hogy a távolabbi fák törzsén Csuszkák keresgélnek. Egy pár percet még várok. Reméltem közelebb jönnek. Így is történt, de olyan fürgén mozogtak, hogy nem tudtam értékelhető képet készíteni róluk.

A végére el is fogyott a szufla, de az egész reggelt figyelembe véve ismerős érzésem támadt. Legutóbb tavaly ilyentájt volt ehhez hasonló forgalom az itatón. Egy dolgot azért hiányoltam. A meggyvágókat idén még nem is láttam a környéken, de azért bízom benne, hogy az ősz folyamán ellátogatnak hozzám.

 


2 thoughts on “Deja vu

  1. Szia Tamás! De jó látni, hogy működik az itatód. A zöld háttér egész egyszerűen szuper!!! Elképesztő jók a képek tőle, főleg ott ahol még a sárga is becsillan. A küllőt meg reptesd már át ide délre is!!
    Gratulálok!! Üdv: T

    1. Helló! Köszönöm! Az hogy jól működik, nálad jobban csak én örülök. :) Soha nem látott nyüzsgés volt… Épp a minap jutottál eszembe, hogy remélem nálad is javul a helyzet. Ami a küllőt illeti, meglátom mit tehetek :)

      Üdv. Tomi

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.