Mezei poszáta

Mivel is kezdhetném ezt az írást, mint azzal, hogy már megint a gyurgyalagoknál jártam. Ezen a héten próbáltam elkapni amint kirepülnek a kicsik, de még nem nagyon tolonganak kifelé. Így főképp a megfigyelésé volt a főszerep. A gép csak ritkán kattogott párat, az is az érdekesebb pillanatok miatt. Szerencsémre akadt belőle. Picit hasonlít ez a horgászathoz. Jelen esetben tudatosan gyurgyalagra „etettünk” de más is felvette a horgot!

Az első ilyen esemény kiváltója egy fiatal szarka volt. A család már hetek óta a környéken tanyázik és hangoskodik, de csak most fordult elő, hogy le is szállnak elém. Nem volt sok időm a képet elkészíteni, mert a szemfüles madár rögtön kiszúrta, hogy itt valami nem stimmel. Természetesen nem rá lett beállítva a beszálló de azért nem hagytam ki.

A hét csúcspontja számomra ezután következett! A lesből jól lehet látni a homokfalat, és mivel tekintetemet folyton rajta tartottam, rögtön észrevettem egy kisebb madárkát, ami az üregek feletti gazosban kutakodik. Annyira gyorsan és ügyesen mozgott, hogy nem tudtam beazonosítani. Közben előbukkant egy másik ugyanolyan apró tollas is és kergetőzni indultak. Össze-vissza repkedtek a sátor körül, majd azt vettem észre, hogy az egyik már az ágon ül. Kicsit bizalmasabb volt, mint a szarka és szépen pózolgatott nekem. Eddig még sohasem láttam ezt a fajt így kérdéses volt akkor mit is fotóztam. Egy kis segítséggel sikerült az azonosítás és kiderült, hogy Mezei poszátához volt szerencsém.

Múltkor fülemüle, most pedig ez a „fogás”… nem panaszkodom :). Ekkor még csak kedd volt. A hátralévő napokban azonban már nem jött más különlegesebb madár, így maradtak a gyurgyalagok és a partifecskék. A következő kockák róluk szólnak. A fecskéket nehéz volt elkapni, mert hihetetlen gyorsak, így azok a képek inkább csak bemutató jellegűek.

Remélem a következő bejegyzés már a sikeres kirepülésről, szól majd.

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.