IMG_8826.

Változások

Az elmúlt időszakban egy kicsit elhanyagoltam a blogot, de ennek is megvolt az oka. Többek közt felszerelést váltottam és a lesen is történtek változások. Az első, számomra lényeges momentum, hogy megvettem életem első tükörreflexes gépét, egy Canon 350D-t. Egyenlőre a kit objektívvel, de hamarosan egy tele is csatasorba áll. A váltás oka az volt, hogy két év alatt már szinte teljesen kinőttem a bridge kategóriát. Rengeteg emlékezetes pillanatról maradtam le, köszönhetően a kompakt lassúsága miatt és a képminőség sem utolsó szempont. Remélhetőleg ezzel a felszereléssel több részletet tudok megmutatni a madarak életéből…

A másik dolog az üveg…Kezdetektől fogva ilyet szerettem volna a lesembe, de úgy voltam vele, hogy míg nincs megfelelő gép a birtokomban, addig felesleges beszerezni. Pár hete sikerült kettő darab (ezüst és egy bronz) üveget vásárolni és ma volt a napja, hogy beszerelésre került.

Egy picit szélesítettem is a les ablakát, mivel az üvegeket is egy picit nagyobbra vágattam. A különbség óriási a régi “konyhaszekrény” üveghez képest. :)

A cserét követően az etetős kellékek elkerültek a les elől és az itató vette át a helyét. Feltölteni még nem volt időm, de hamarosan sort kerítek rá és arról is hamarosan beszámolok.

A délután főszereplője egy kis házi egér volt, akit  a napraforgós hordóban találtam. Fogalmam sincs, hogy került oda, de pár kocka után szabadon távozhatott.

 

spacer

2 comments on “Változások

  1. Rutkai Tibor

    Jó lett nagyon, hála a szakszerű segítségnek! :)

    1. Tomy4

      Igen… még jó hogy egyből “szakembert” hívtam! :)