Mezei veréb

Az ünnepek alatt ellustult szervezetemet, egy kis madáretetős fotózással igyekszem felpezsdíteni. Szép napos időt ígértek, aminek örülök, hiszen a ködös párás idő nem a madárfotósok kedvence. Kissé szeles a reggel. A töltésen járva a gyenge nap már próbálja félretolni az éjszaka odasurranó nehéz felhőket, s mire kiérek már csaknem sikerült is neki. A szokásos igazítások után nagy lelkesedéssel surranok a helyemre, és alighogy bezárult a les ajtaja, máris egy tucat Zöldike morzsolgatta a cinegék jóvoltából hullajtott magokat, az etető alatt. A csapat közepén egy náluk termetesebb Meggyvágó is falatozgatott. Közben Cinegék és Mezei verebek röpködtek a beszállóra, és hirtelen azt sem tudtam hova „lőjek”! Úgy látszik a reflexeim is eltompultak kissé, mert rendre lemaradtam róluk.

Próbáltam összeszedni magam, mikor egy rég várt ismerős huppant az előttem lévő fára. Egy Közép fakopáncs!

Közép fakopáncs
Közép fakopáncs

Igaz nem olyan fürge, mint az apraja, de azért ilyen reflexekkel örültem, hogy elcsíptem. Hosszasan időzött a faggyúnál, így volt időm gyönyörködni benne. A nála gyakoribb Nagy fakopáncs is itt volt, de ő inkább az etetőtartó oszlopot igyekezett telerakosgatni napraforgóval!

Közben a szél kitartóan fújt, és néha erős lökései játékosan felborzolták a madarak könnyű tollait. Hirtelen hófúvás kerekedett, ami meglepett, mert az ablakomon kitekintve egyetlen felhőt sem láttam. Majd egy negyedórán át fújta a pelyheket, s miután alábbhagyott, verebek rohamozták meg az egyik napraforgóval teli tálcát. Egymást lökdösve, tolakodva próbáltak helyezkedni, és volt olyan, akinek már nem is jutott hely, így kénytelen volt másutt feszülten várakozni.

Feszült várakozás
Feszült várakozás

Néha azért sikerült egy-egy nyugodtabb pillanatot is elcsípni.

Mezei veréb
Mezei veréb

A végére már újra a régi vagyok, és ha több időm is marad még, akkor bizonyára egy-két cinege, netalántán szajkó, vagy erdei pinty is helyet kapott volna a gépben, de talán majd legközelebb…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.