IMG_9636.

Ahhoz képest, hogy tavaly nagyon kevés időt tudtam a madarakra szánni, elégedett voltam a dolgok alakulásával. Örültem az alkalmi helyzeteknek és azokat kihasználva, játszi könnyedséggel tudtam olyan fajokat a lencse elé csalogatni, melyek máskor igen komoly fejtörést okoznak. Szerettem volna az év végét is hasonló módon lezárni, de ez nem rajtam múlott ezúttal.

December elején legtöbbünk gondolataiba már belekúszik az ünnepek hangulata és vele együtt igyekszünk szeretteinket vagy magunkat meglepni valamivel az év végére. Így volt ez nálam is, de míg mások „ájfont” xbox-ot, vagy menő órát várnak a fa alá, én beértem volna egy jóval szerényebbel is… hóval! Mert mivel is zárhattam volna ezt a (számomra) nem túl egyszerű évet, mint egy havas, téli, ragadozó madaras kattintgatással.

Karácsony előtt esett valamennyi hó, és tettem is egy próbát a megszokott helyemen, de túl gyorsan jött a meleg front ahhoz, hogy eredményt érjek el vele. Pár nap után már nyoma sem volt a fehér paplannak, így az év végi reményeim az olvadó hóval együtt eltűntek és csak remélni tudtam, hogy a tél nem múlik el nagyobb havazás nélkül.

.

.

.

Az újév eleje kecsegtetőbben indult ezzel a mostani havazásokkal és mínuszokkal. Tartósabbnak ígérkezik, ami rögtön cselekvésre ösztökélt. Fejben megterveztem előre egy hetet. Úgy gondoltam legalább négy napig etetek intenzíven, majd beülök a földalatti gödrömbe, fagyoskodva madarazni! Minden remekül alakult… a táj havas és egyre havasabb, a kaja minden nap elfogyott és a nyomokból ítélve forgalom is akadt.

A fotózás előtti napon nagyobb mennyiséget cipeltem ki a helyszínre, hogy jobban meghozzam a madarak kedvét a másnapi lakomához. Közeledve a fél kilométeres sétám végéhez, észreveszem amint egy ipse traktorral szánt a töltés alján. Ilyenkor???  Na mindegy engem végül is nem zavar. De ahogy befejeztem a gyaloglást már zavart! Tudniillik pont azt a területet kezdte meg, ahol én berendeztem a színházamat. Közelebb mentem hozzá és megkérdeztem (szalmaszálba kapaszkodva) hogy meddig óhajtja a tevékenységét folytatni és hol lesz az ő munkájának vége? A mondanivalója kis tüskéket dobott a szívem irányába, mely mindegyike betalált. Mikor már végre szép fehér a táj, akkor festi át barnára… A végén hozzátette, hogy a kellékeket majd másnap visszateszem és minden rendben lesz… aha… gondolta ő. Mérgemet nem mutatva elköszöntem és a leshez battyogva törtem a fejem. Mire odaértem megszületett az egyetlen megoldás, hogy a fuldokló helyzetnek egy mentőövet dobva reményt adjak a folytatásra.

Ez egészen egyszerűen az, hogy a mögöttem lévő területre cuccolok át. Ehhez annyit kellett tennem, hogy a szántás buckáiban nem hasra esve átvonszolom a nálamnál kétszer hosszabb és eléggé görbe beszállófát, majd az arra néző eredetileg kémlelő nyílást megnagyobbítom. Az első része ment a dolognak, de a másodikhoz szerszám is kell, ami viszont csak a másnapi etetéskor tudok hozni. Így kénytelen voltam tolni a fotózás időpontját legalább egy nappal.

A következő nap elvégeztem a teendőket, beállítottam a kellékeket és izgatottan vártam a reggelt! Többek között azért is, mert idén először üveg nélkül próbálom meg őket elcsípni, ami járhat némi kockázattal.

Úgy kezdődött a nap, hogy elaludtam és egy fél órás késésben voltam. Ráadásul az előző napi havazás miatt, sokkal lassabban tudtam haladni. Odaértem, de már fejlámpa nélkül is lehet látni a havas tájban. Igyekszem, ahogy tudok… lefőzöm a kávét mire a lesnél vagyok. Kaja ki, állvány gép beállít, mehet a menet. Az első probléma máris felüti a fejét. Előző nap szék nélkül próbáltam el mindent és csak most derült ki, hogy jóval alacsonyabban ülök a kelleténél.  Ezt orvosolva a térdemre szánt pokrócot magam alá gyűröm, majd a kispárnát kettéhajtva ráteszem, és így már csak! 15 centi hiányzik a kényelmes üléshez. A másik gond pedig a nyílás szűkössége jelentette. Az objektív kifér ugyan a résen, de kevés szabadságot ad a mozgásra. Ezen most nem tudok segíteni, bár velem van a mindig hasznos tűzpiros Svájci bicskám, most mégsem kezdhetek el fűrészelni. Egyáltalán legyen valami a mai nap, hogy lássam értelmét a folytatásnak.

Nem is kellett sokat várni és a kezdődő havazásban két Dolmányos varjú érdeklődik a konc után, bár eléggé óvatosak. Fény még nem nagyon van, de azért rájuk állok. Itt ütközött meg a történet és ezt lehet szó szerint is venni, ugyanis egy kisebb mozdítás után nem ment tovább az optika. Kész… ennyi hely van. Ezt meghallották a varjak is és kereket oldottak. Nem tudok mit tenni, várok.

Szerencsére nem mentek messzire, mert hangjukat folyamatosan hallottam. Ez azért jó, mert a varjak kiabálása és érdeklődése jobban idevonzza az ölyveket. Fél óra után végre megérkezett az első. Rászállt a girbegurba fára, de nem mertem még mozdítani a gépet, tanulva az előző szituációból. Hagy szokja az új helyzetet. Kisvártatva még kettő érkezett, akik kicsit hajba is kaptak, de mindezt a beszállófa mögött tették, így a jelenet kép nélkül maradt.

Hamar rendezték a sorokat és mindenki odaállt egy adaghoz.IMG_9622

IMG_9630

IMG_9632Jó lesz ez… nem foglalkoznak a mozgó objektívvel, ami pozitív. Már csak egy kis akció kell!

Aztán valami történt, mert ölyveim egymás után emelkedtek a magasba és tűntek el. Rókára gondoltam elsőre, ami mögülem jöhet, és én még nem látom. Nézek ki az objektív alatti 2 cm-es résen, hogy mi fog jönni. Ekkor szemem sarkából kiszúrom, ahogy messzebb leereszkedik egy kiálló földbuckára, egy elsőre ölyvnek vélt madár. Abban a pillanatban odanéztem, mert szokatlanul nagyobb volt. Ekkor láttam meg hogy egy Rétisas érkezett 8-10 Dolmányos varjú kíséretében!!! Rögtön odafordítottam, pontosabban oda szerkesztettem a gépet. Majd nyomtam kettőt!

IMG_9636.Nem hittem a szememnek! Micsoda faj! Évek óta ilyenről álmodtam és most itt van! Elképesztő!

Úgy szedtem a levegőt, hogy a kijelzőt vizesre leheltem. Csak most ne rontsak el valamit! egy perc után fordult egyet.IMG_9639IMG_9641.A varjak és szarkák mellett egy Holló (aki majdnem ölyv nagyságú) is megnézte közelebbről a madarak oroszlán királyát, és ekkor látszódott, hogy eltörpülnek mellette. IMG_9666Volt, amikor egyedül hagyták.IMG_9654Moccanni sem mertem szinte. A kezemet végig a gombon tartva vártam, amikor megindul felém. De őkelme nem sietős kedvében volt és kb. húsz percig ott ücsörgött, és mindeközben csak a fejét mozgatta.IMG_9668.Na jó… csinált azért mást is. :)IMG_9671.A karomban a vér egyre kevesebb volt az emelt tartás miatt és zsibbadni kezdett. Már az első ujjpercemet sem éreztem, de kitartottam. Mert mi van, ha pont olyankor iramodik meg amikor elengedem a gombot? Most van a pillanat, nem lehet engedni a fájdalomnak. Majd utána ráérek pofozgatni és életet lehelni bele! :)

Lassan láttam, hogy egyre izgatottabban mozgatja a fejét és a tartásán is változtatott… mindjárt…mindjárt… MOST!IMG_9674IMG_9675.Ezzel a két kockával indult meg az ellenkező irányba, és már nem jött vissza, sem ő sem más.

Hihetetlen számomra, hogy hazánk legnagyobb ragadozójához volt szerencsém! Nagyon bíztató a folytatás, és legyen az sassal vagy nélküle én ott leszek!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.