Július első napjával már a második félévet tapossuk 2018-ban. Az év eleji tervekből sok került az asztal szélére és időhiány miatt csupán alkalmanként nyúlok némelyikhez. Nagy projektekre egyelőre nincs kapacitásom, de alkalmi „munka” szerencsére akad. Ilyenek voltak legutóbb a Búbos bankák is, akik a lakástól csupán néhány méterre költöttek és ezzel jócskán megkönnyítették a dolgomat. Ők viszont már elhagyták a választott odút, így egyelőre magamra maradtam a terveimmel együtt.
Teltek a hetek és közben két sérült bagoly is megfordult nálam, akik mostanra a megfelelő helyen vannak. Éppen ezzel kapcsolatban beszélgettem futólag az egyik ismerősömmel, mikor észbe kapott és elmondta, hogy neki is vannak ám baglyai, szokta látni a fán őket, és ha gondolom, menjek, nézzem meg. Mivel Erdei fülesbaglyokra asszociáltam és éppen sietős dolgom volt, tettem neki egy – jó majd megnézem- mondatot, hiszen láttam én már karón varjút (ebben az esetben, fán fülesbaglyot). Néhány napra rá ismét találkoztam vele és kérdezte mikor is megyek arra, mert a baglyok ide-oda repkednek és azt is megtalálta, hol bújnak be a rozoga melléképület deszkái közé.
Na, erre már felkaptam a fejem, mert így már más a leányzó fekvése. Akkor ez nem fülesbagoly lesz, hanem Kuvik! Negyed óra múlva már ott voltam és az említett deszkáknál két kis fejet láttam alábukni. Fejben gyorsan összeállítottam a tervet, hogyan is fogom őket elcsípni. A melléképület mellett volt egy pincelejáró, aminek tetejére mászva pont megfelelő magasságba kerülhetek velük.
Vigyorogva mentem haza, hogy naplemente előtt visszatérjek. Ez alatt egy hevesebb zápor vonult végig a városon. Egyszerű felszerelésem mindössze egy álcahálóból és a masinából állt. Felkapaszkodtam a vizes mohás betonon, lehuppantam, magamra borítottam az álcát és vártam… Nem telt el fél óra mikor a testrészeim jelezték, hogy ahogyan most ülök az nem jó nekik. Zsibbadással és szúró fájdalommal tudatták mindezt. A hatvan fokos lejtő a bokámat, a görnyedt póz a bordámat, a csupán 5 cm-es perem az ülőgumómat sanyargatta. Nagyon óvatosan próbáltam mozgolódni és vért pumpálni a létfontosságú szervekbe. Mindeközben a háló alatt a szememet tornáztatva lestem, mikor is jönnek a madarak. Eltelt egy negyven perc mire észrevettem valami kerek dudort, ami a deszkák adta egyenes síkot megtörte. Egy kuvik nézte a szerencsétlenkedésemet három méterről, már ki tudja mióta. Milliméterről milliméterre mozgattam irányába az objektívet és egy perc után megszületett ez a kép.Nyomtam a gombot, ahogy bírtam. Kisvártatva eleredt az eső, majd az egyik elázott szülő érkezett nesztelenül. Volt nála egy giliszta, amiért a kicsik egymást taposva, eltűntek a pala alatt.Néhány pillanat és motoszkálás után, előbukkant az öreg kuvik. Mért rám egy kíváncsi pillantást és elsuhant.Mivel a sötét felhők ismét összezártak, jobbnak láttam kereket oldani.
Másnap estére újból a kuvikokhoz tartottam. Felszerelésem bővült egy reflektorral és egy szivacsos párnával. Nem vagyok egy vastaghúsú ember, így az utóbbi, igazi áldás volt. Reflektor beállítva, póz felvéve…
Alig telik el fél óra, két kuvik máris kimerészkedett.Majd jött a harmadik is.És a negyedik.Nagyon meglepődtem azon, hogy a satnya álca ellenére, roppant kényelmesen mozogtam, ami egyáltalán nem zavarta őket. Néha oda pillantottak ugyan, de aztán nyugodtan mozgolódtak és nyújtóztak előttem.A lemenő nap közben elérte a távolban húzódó gyalogakácos felső harmadát és ragyogó színeket kölcsönzött alanyaimnak.Ahogy alábukott a júliusi nap, a reflektor fénye ekkor teljesedett ki és szépen megvilágította az öreg deszkák korhadó végeit. A kis kerek fejű barátaim eközben szétszéledtek és csak alkalmilag néztek vissza. Majdnem egy óra is eltelt mire valami mozgás ébresztett fel a bóbiskolásom közepette.Egy percig nézelődött, majd elnyelte a sötét…
Ekkor leeresztettem magam a meredek pince mohás hátán, és a bicikli dinamójának ütemes duruzsolása kíséretében hazatekertem.
Harmad és egyben utolsó délutánon, az ízületeim már kezdték megszokni a nem hétköznapi tartást. A nap most tűzött leginkább. A baglyok szinte menetrendszerűen fél nyolc előtt kezdtek mozgolódni. Most azonban még nem láttam őket. Ekkor az objektívvel végigpásztáztam a deszkák vonalát, hátha kiszúrok valamit. Már majdnem végig értem, mikor két sárga szempár megállásra kényszerített.A többiekre sem kellett már sokat várni és a szokásos rutinjukat folytatták.Ki itt, ki ott bukkant fel.A lakhelyül választott üregben felgyülemlett portól, tollrázással igyekeztek megszabadulni.A kis baglyok már nem is olyan kicsik. Ahogy megtornáztatták izmaikat, szüleik hívó hangjának eleget téve, ők is vadászni indultak. Volt, akinek még kellett egy kis idő, hogy teljesen felébredjen.A sötétedést megvárva, még egy órát üldögéltem, de nem jöttek vissza. Úgy gondoltam tovább nem zavarom a bagolycsalád életét, hiszen bőven megkaptam azt, amiért már évek óta küzdöttem. Van úgy, hogy sokat kell dolgozni egy-egy fotó elkészültéig, de akad szerencsésebb meló is… :)
Gyönyörű képek! Gyönyörű baglyok! :)
Köszönöm Éva!
Ők az egyik kedvnceim. Kis termetükkel és kerek fejükkel, nagyon aranyosak! :)
Nagyszerű munka!! Csodálatos!
Köszi! :)