Eme színpompás madarak, minden évben visszajárnak ahhoz a költőhelyhez, ahol biztonságban fel tudják nevelni utódaikat és ahol egykoron talán ők is megkezdték égi kalandjaikat. Idén sem volt ez másképp, és már május elején hallani lehetett a Gyurgyalagok jellegzetes prü-prü kiáltását, melyet olyannyira vártam.
Néhány nap megfigyelés után a kora reggeli első napsugarak már abban a lesben cirógatták a nyakamat, mely az évek alatt szinte eggyé vált a tájjal. A madarak megszokták már és szinte észrevétlenül tudom őket megfigyelni, tanulmányozni benne. Olyan hatásos, hogy nemegyszer pihenőül használják a belőle kiálló ágakat, és csupán arasznyira vagy karnyújtásnyira vannak tőlem és nem csak gyurgyalagok, hanem búbos bankák, hantmadarak vagy akár mezei poszáták is.
Ez a fajta közelség leírhatatlan érzés és talán csak az vélekedik ugyanígy, akinek valamennyire szívébe lopta magát a természet.
Ezt az euforikus érzést idén még csak egyszer tudtam átélni néhány órára, melyet a madarak igyekeztek még érdekesebbé tenni…
Szuper képek!
Köszi Béla!
Gyurgyalagból nehéz újat mutatni, minden évben. Sok múlik a szerencsén és a madarak formáján! :)