IMG_6940.

A ház körül 2

Néhány hét elteltével ideje volt megnézni, a régi/új szomszédaim hogyan is vannak, mit csinálnak éppen. Sikerült-e fészket rakni, esetleg már a tojásokon ülnek, vagy netán már a kikelt csöppségeket etetik? “Jó” szomszédhoz méltóan, nem jeleztem, hogy vendégségbe megyek, csupán sunyi módon leskelődtem! :)

Első utam rögtön az új szomszédokhoz vezetett, akik még csak most építik közös otthonukat. Csendesen kezdték az építkezést, de olyan szemfüles szomszédnak mint én, rögtön szemet szúr a nagy jövés-menés. Tengelicek érkeztek az utcába!IMG_6940.Mint kiderült, a lakás már csaknem készen van, csak még néhány apró kiegészítő kell, és be lehet költözni.

IMG_6945.Néhány kör építőanyagot még vártam, de aztán elhagytam leshelyemet, nehogy azt gondolják, megfigyelés alatt állnak.

A legutóbbi bejegyzésben reméltem, hogy a pillanatra látott kis poszáták újból a régi helyükön költenek majd. Gyanúm beigazolódott, és örömmel ütöttek tanyát a sűrű borostyán keszekusza indái között. Távcsövet ragadtam, és egy jónak vélt helyről kifigyeltem, merre is mozognak? Nemsoká meg is jelent egyikük, és rögtön szemet szúrt a csőrében hozott táplálék. Nocsak, náluk már kikeltek a fiókák és már az etetés fázisa zajlik éppen. Mihamar ki kell ülnöm, ha fotót szeretnék róluk.

Megfigyeléseim szerint a poszáták, a legtöbbször adott útvonalat és ágakat használtak a fészek megközelítéséhez, így ahhoz kellett nekem is alkalmazkodni. Igen ám, de olyan helyről tudtam csak rálátni arra a helyre a géppel, ami nem volt épp egyszerű. Széket nem tehettem oda és feküdni sem lehetett, így maradt egy félig ülő, félig álló görnyedt állapot, amihez a zsibbadás is erősen párosult. Két reggelen sanyargattam magam órákon át ily módon, mire sikerült a reményeimhez képest jó fotót készíteni az óvatos madarakról.IMG_6982..IMG_7001.Két napig sajgott a hátam utána, de ez amolyan velejárója az ilyesfajta tevékenységet űző kattantaknak, mint én! :)

A harmadik és egyben leglármásabb szembe szomszédaim a seregélyek most már bizonyára tojásokon ülnek, így mostanság csend van. Legalábbis ami az utcára néző odút illeti, ugyanis a négy szobás ingatlan kertre néző szobáját újabb seregélyek látszanak elfoglalni, akik költözése nem zajlik épp a legnagyobb csendben. :)IMG_7037..IMG_7054.Lehetséges, hogy a házikó elejére hivalkodóan festett felirat csábította az új lakókat ide. Mindenesetre nálam jobb szomszédot nem találtak volna! :)IMG_7308

spacer

Leave a reply