Régen jártam már a tavon, ami azt illeti több mint két hónapja hasaltam utoljára az „öreg” elfakult deszkáin. Azóta kissé megváltozott a környezet. A vízinövények burjánzásnak indultak és labirintusszerű gyékények sorfala vette körbe a tavat, ami egy halneveldének nem igazán jó hír, de nekem pont kapóra jön.

Jó érzéssel készítettem elő a terepet a fotózásra. A buja növényzet rejthet izgalmakat! Mondjuk a gyékényfalba való közlekedő nyílás vágása nem tartozott kifejezetten ezek közé. :) De muszáj volt leegyszerűsíteni az utat, mert egyébként mire a helyemre eveznék a labirintusban, az összes madarat felriasztanám.

A munkálatok után hagytam egy nap pihenőt a tónak és a madaraknak. Aztán a következő reggelen már a szúnyognépséggel vívtam csatát az álcázott csónakban a jobb helyekért. De nem tágítottam, ha már a vízen vagyok, ott is maradok!

A vérszívók lassan csillapodnak, így koncentrálhatok a madarakra. Még napkelte előtt egy szárcsafióka úszott be a sulyomba.

Őt egy halászó dankasirály követte.

Majd ahogy lenni szokott, a napsugarakkal egyre többen mutatják meg magukat. A túloldalt egy kifejlett Bakcsó csapott le a vízbe, majd tovább is állt.

Kicsit közelebb egy Szárcsa eteti szorgalmasan kicsinyét.

Egyszer csak nagy jajveszékelve a szomszédos legelő felől Bíbicek kiáltoznak. Hamarosan az okát is látom… egy Barna rétihéját szidalmaznak éppen a levegőben, aki közelebb mehetett a fiókákhoz és próbálják messzebb űzni tőlük. A tojó héja szerencsémre előttem is fordul néhányat.

Aztán eltűnik a fűzfák mögött. Utána már csak egy újabb Bakcsó közeledik felém, de ezúttal még röptében kapom el.

Lassan öt órája hasalok a csónakban… azon gondolkodom, hogy indulnom kellene. Ebben segítségemre vannak a moszkitók akik mozgásra sarkallnak. Néhány csapás és már kinn is vagyok.

Holnap is jövök!

Másnap reggel nem egyedül mentem. Ezúttal velem tartott Máté, aki szintén rajong ezekért a tollas jószágokért. Még sötétben találkoztunk a megbeszélt helyen, és rögtön első dolgom volt megkérdezni tőle, hogy szúnyogriasztót hoztál??? Tanulva a tegnapiból, már én is felkészültem.

A csónak igazán egyszemélyes, már ami a fotózást illeti, de sem én sem pedig Máté nem akkora darab, hogy ne fértünk volna el. Igaz kissé össze kellett húzni magunkat, de megoldottuk. A szúnyogok közel sem voltak annyian mint előző nap. Talán túlerőt véltek felfedezni a két ember láttán, vagy csak a vendéget akarták kímélni. Ez a mai napig rejtély maradt.

Ahogy szúnyogból, úgy madárból is kevesebb jutott. Majdnem három órát vártunk az első alanyra, aki egy Tőkés réce volt. De legalább nem sietett sehová, és produkálta magát előttünk egy darabig. Csapkodott, ivott, tollászkodott.

Néhány perccel később egy fiatal Dankasirály szeretett volna leszállni a vízen úszó fára, de valahogyan nem sikerült neki. Talán meglepte a súlya alatt lesüllyedő fa, és inkább tovább állt.

Távolabb szállt le a vízre egy kicsit ringatózni, majd megfordult és elment.

Ez volt az utolsó momentum, ezen a reggelen amit lencsevégre kaptam mielőtt a napi tennivaló szólításában a partra eveztem.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.