IMG_0666.

Csókolom! Bizony rég volt már, hogy valamit bepötyögtem a blog hasábjaira, de igazából nem is volt mit. Ezen a „télen” koncentrációmat szinte kizárólag az Egerész ölyvek fotózására fordítottam (fordítom).  A mostani a harmadik év, amikor megpróbálom valahogyan elkapni őket. Egyszer már volt valami részsiker, de azóta elkerültük egymást.  Vagy ők voltak ott én nem, vagy én voltam ott ők nem! Lelkesedésem két év után hangyányit csökkent, de az igazsághoz hozzá tartozik, hogy amióta belefogtam a ölyves fotózásba, nem nagyon volt hó errefelé! Ami csökkentette az esélyt, hogy rá fanyalodjanak az ingyen kosztra.

Idén sem indult túl rózsásan a helyzet, de a kemény fagyok bizony közelebb hoztak minket. Az egyik reggelen verőfényes napsütésben érkezett az első ölyv.

Nagyon nyugodtan falatozgatott, amíg egy társa meg nem jelent. Ekkor a két ölyv némi erőfitogtatás követően békésen csipegetett tovább.

Így telt el vagy egy óra. Majd a magasból lassan ereszkedni kezdett egy harmadik is. Ő távolabb landolt.

Na, ez már valami… már készítettem a reflexeimet a bunyós jelenetre, de egy kósza traktor keresztbe húzta az egészet! (mit keres ez ilyenkor itt???) Az ölyvek egyből a levegőbe emelkedtek és nem is jöttek vissza. Pakoltam és mentem én is.

Úgy éreztem most valami elindult. Két év sikertelen próbálkozás után végre esélyt láttam a szerencsésebb folytatásra.

Egy héttel később betört hazánkba az évtized havazása (a maga 5-6 centijével). Ezt tekintettem a szezon csúcspontjának! Most történnie kell valaminek a lesnél.

Reggel félhomályban taposom az érintetlen havat… séta közben nem gondolkodom, csak csodálom ezt a mindent beborító fehérséget. Beszuszakolva magam rejtekembe igyekszek elrendezni mindent, mielőtt megérkeznek az ölyvek.  Az első harmatgyenge fényeknél egy holló lepett meg! Hohóóó… Tudtam, hogy van egy pár ezen a környéken, de nem gondoltam, hogy meg fog jelenni!  Csak pár pillanatig ült előttem és el is iszkolt. Dobogott a szívem rendesen.  Volt némi pára még az ablakon, így a fotót elvitte a homály. DE…de! :)

A holló után szépen lassan szivárogtak az ölyvek. Lassan kibontakozni látszottak a nézeteltérések. Aztán végre megtörtént az, amire három évet vártam. Csata!

Némelyik fel-felrepült és más oldalról közelített.

Aztán egymást váltották az ölyvek. Volt, aki lelkesen csipegetett volt, aki csak bámészkodott, de akadt olyan, aki álmosan várta a sorát.

Aztán a semmiből érkezett egy világosabb színezetű ölyv, aki rögtön helyet követelt magának.

El is érte a célját, és erősen védte a területét a többiektől.

De ez a madár valahogy más, mint a többi. Világosabb? Ez lehet, mivel az egerészölyveknél nem ritka a változatos tollazat. De mintha nagyobb lenne! Vagy csak testesebb? Na mindegy… nem törődtem vele, csak fotóztam.  A hosszas falatozás végén egy másik ölyv kergette el, aki végül nem maradt.

Egyszerre csak kiürült a terület és én ezt kihasználva széles vigyorral kecmeregtem ki a lesből.  Tudtam, hogy a mai nap jó lesz… éreztem!

De a java csak otthon várt rám. Nem hagyott nyugodni a világosabb ölyv, így utánanéztem a határozóban. Majd leesett az állam mikor beazonosítottam! Egy Gatyás ölyv volt az! Ritka téli vendég. Nem ismertem föl kinn, mert egyrészt még soha nem is találkoztam vele, másrészt meg ki gondolja, hogy errefelé kóborolhat ilyen!

Na BUMM! :)

Csókolom!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.