Kékség

Eltelt néhány hét mióta megépült a vízparti les, de már akkor is tudtam, hogy nem biztos a siker. Mindenesetre, amikor csak tehettem, kinn voltam és vártam, hogy az öreg holtág látogatói az objektívem elé kerüljenek.

Reggelenként, a hűvös pára és a felkelő nap együttes játéka nyújtotta látvány vette körbe a lest, és nekem csak annyi dolgom volt, hogy jó nagyra nyissam a szemem! A gyönyörű látvány mellett, igazi főnyeremény lett volna, egy kócsag, egy gém, vagy netalán récék érkezése. De sokszor „csak” a látvány maradt. Azért egyszer a szerencse is mellém állt. Az egyik reggelen hangos suhanást hallok felülről, mintha vadászgépek húznának el a fejem felett, majd a következő pillanatban egy tőkésréce pár csobban a holtág zavartalan vizén. Természetesen tőlem a lehető legtávolabb… Nem időztek sokat, talán két-három percet és már indították is a hajtóműveket. 

Utánuk barázdabillegetők keresgéltek vidáman az iszapon.

A legtöbbször persze semmi nem történt a vízen. Néha egy-egy fácán rikácsolt a túlpart sűrűjében, vagy egy őzbak szórakoztatott a les mellett. Egy alkalommal délután is kimentem, de az sem hozott semmit, csak egy békát, aki nyugodtan úszott be elém.

Reméltem azért, hogy valami értékelhetőbb fotót tudok készíteni, mielőtt erre az évre leáldozik a les, és ezért nyüstöltem magam reggelenként is. A sok lesben töltött órák száma kifizetődni látszott, mikor a semmiből egy jégmadár érkezett az előttem lévő beszállóra!

Örültem, hogy ő nem sietett, és volt alkalmam több képet is készíteni erről a vízi ékszerről. Egy ízben halat is fogott, de sajnos háttal ült vissza a fára, és úgy fogyasztotta el.

Ezután már nem voltam a lesnél, köszönhető a betörő hidegfrontnak. Azt viszont előfordulhat, hogy az éven még lesz alkalmam az öreg holtág partján köszönteni a reggelt…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.