Belőve

Amennyire nem várták a szeptemberi csengőt az iskolások, olyannyira vártam (és várom) én az őszi madárvonulást. Az augusztus nekem nagyon sűrűre sikeredett, már ami a programokat és a teendőket illeti, így a fotózás szinte egyhelyben állt.  Azért csak kijártam néha feltölteni a medencét, de számottevő mozgás és időhiány miatt nemigen volt alkalmam kinn ücsörögni, egészen mostanáig. Minden egy ellenőrzéssel kezdődött. Igazából csak arra tévedtünk az egyik délután egy kollegával, hogy megnézzük hasonlít-e az ő általa vásárolt üveg az enyémhez. Ahogy közeledtünk az itatóhoz, elég nagy mozgás volt a környéken, és mondtam is Janinak, hogy üljünk már be egy öt percre.

Benn kisebb szauna fogadott minket.  Szinte percek alatt folyt rólunk a víz, de nem bántuk, mert az ablak másik oldalán zajló eseményekre figyeltünk. Szürke légykapók érkeztek elsőnek, de őket már korábban is láttuk.

Rozsdafarkú, cinege, és vadgerle is volt még ott, de inkább egy apró mozgékony madárkára figyeltünk fel. Csilpcsalp füzike tette próbára fotós reflexeinket.

Aztán hirtelen az itató végére huppant egy első látásra idegen madárka, de második ránézésre is az maradt.  Mondtam is Janinak, hogy ez is légykapó, de nem szürke, hanem valószínű, hogy kormos. Elég nagy a hasonlóság a kormos és az örvös légykapó tojók illetve még elsőtollas fiatalok között, így biztosan csak a határozóból tudtam beazonosítani.  Nagyon örültem neki, hiszen még soha sem találkoztam vele!

Miután elment nekünk is menni kellett már, de a látottak felcsigáztak és már a másnapi lesezést terveztem, amiből végül is harmadnapi lett.

Nagy izgalommal ültem reggel a megszokott „les illatú” lesbe :) Akksi feltöltve jöhet a roham! De az csak nem jött… vártam és vártam, de semmi, még egy veréb sem!  Aztán szokás szerint a semmiből egy szajkó terem az itató szélén, majd a vízbe veti magát és fürdeni kezd.

És ennyivel kellett beérnem. A szajkó után több mint két órát vártam hiába, ezért inkább hazamentem. Nem is értettem a dolgot, hiszen két napja még rengeteg madár volt a környéken. Úton hazafelé elhatároztam, hogy délután is kimegyek, mert két napja is délután láttunk mozgást.

Negyed öt körül lehetett mire mindent elrendeztem az itatónál. Egészen máshogy zajlottak az események ezután, mint reggel. Alig telt el néhány perc és máris két füzike pattogott előttem. Az egyik fürdeni is óhajtott, de nem úgy ahogyan a többi madár szokott, hanem bolha módjára pattogott a vízbe és onnan ki a fára. Alig tudtam elkapni.

Alighogy elmentek, jött a nagy bumm! Szinte megállás nélkül jöttek a madarak. Egyszerre érkezett egy házi rozsdafarkú és egy barát poszáta pár. Próbáltam mindenkit lefotózni, de nem mindig sikerült. A tojó poszáta nem szállt jó helyre, így ő most kimaradt.

Őket követték a nagy fakopáncs percek. Bejárt ungot-berket, és még a száraz mácsonyára is felkapaszkodott, amit sikeresen le is tört. Vicces látvány volt!

A cinegék is kivették a részüket a délutáni játszásból, de időközben a poszáta tojó is visszatért.

Egy perc szünet sem volt. Mindezek tetejébe egy közép fakopáncs, vad és balkáni gerlék is jelen voltak, de a nagy nyüzsgésben nem mindenkiről sikerült jó fénykép. Az itatót ilyenkor egy nyárfa árnyékolja be, ami lerövidíti a záridőt. A masinám pedig iso 800-nál húzza meg a minőségi határt, amiből még ki tudok hozni valamit.

A roham pedig tovább folytatódott… barát poszáta tojó, szén és kék cinegék, barázdabillegető, és persze mind-mind szinte egyszerre.

Eközben a telek kerítésén (szemben velem) mindvégig szürke légykapók, házi rozsdafarkúak, és alkalmanként egy-egy fiatal tövisszúró gébics ücsörgött. Azért néha oda is nézegettem hátha meglátok valami érdekeset. De mindig csak úgy hanyagul odavetettem a tekintetemet, mert inkább az előttem lévő dolgokra koncentráltam. Az egyik viszonylag nyugodtabb pillanatban is eszerint tettem és néztem, ahogy a légykapók kergetőznek, de az egyik nem hasonlított a többre. Újból felnéztem és ekkor láttam csak a kerítés oszlopán kapaszkodó kis fakopáncsot!!! Azonnal rátekertem a zoomot és két kocka erejéig még ott maradt. A fotó erősen dokumentum jellegű, mert azért messze volt, de az élmény felbecsülhetetlen maradt.(nem reklámszöveg :) ) Álmomban sem gondoltam volna, hogy itt fogok vele először találkozni! Igazából azt sem tudtam van-e a környéken.  Nagyon örültem neki annak ellenére is, hogy nem jött közelebb és értékelhető kép nem készült róla.

Körülbelül tíz percig bármi történhetett az itatón, mert szinte az üvegre tapadva lestem abba az irányba ahová a harkály elrepült. De mivel nem jött vissza, a helyemre ültem. Ezt megérezve talán, egy szürke légykapó jött fürdeni az árnyékos itatóra.

A sort egy fiatal zöld küllő zárta, aki mostanság elég gyakori nálam.

Az ősznek még közel sincs vége és azt sem tudom, mikor jutok ki legközelebb, de már most elmondhatom, hogy az itató történetének legnagyszerűbb pár napja volt ez… eddig! :)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.