Vegyes páros

A pince nyújtotta hűvös levegő jól jött ebben a forróságban.  Naponta többször is jártam ott, tettem vettem, de az egyik borostyánnal körbenőtt ablaknál sokszor láttam valami mozgolódást. Biztos csak verebek keresgélnek, játszadoznak, gondoltam elsőre magamban, így nem tulajdonítottam neki nagyobb szerepet.  Úgy igazából oda se néztem… Aztán eltelt egy-két nap, és az egyik délután ugyanannál az ablaknál, ismét mocorgást vettem észre. Ez nem lehet véletlen. Mindig, csak azaz egy ablak? Ennek utánanézek! Kissé ügyeskedve a beragadt zárral, hajtom le a nehézkesen mozgó ablakot, majd egy ott lévő ronggyal tisztára törlöm a külső bekoszolódott felét, hogy lássak is valamit. Na, most gyere… Üldögéltem egy darabig a sötét pincében, mint valami remete, akinek semmi más dolga nincs. Majd egy kis idő múlva, apró madárka röppen az egyik borostyán girbegurba gyökerére. Csak most látom, hogy nem verebek szórakoztak, hanem egy kis poszáta a tettes, aki sebes szökkenésekkel el is tűnt az ott lévő drótkerítés egyik oszlopára futott növényzetben. Úgy láttam teli csőrrel tette mindezt, így nyomban arra gondoltam, hogy fiókái vannak. Rögtön kattogni kezdett az agyam… gyorsan kerestem beszállóágat és ki is tettem, de annyira bejáratott útvonalon közlekedett, hogy azt egyáltalán nem használta, pár nap elteltével sem. Kezdtem úgy érezni, hogy kifutok az időből, és kirepülnek a fiókák, így kénytelen voltam ezek egyikén lefotózni. Ehhez csupán ki kellett nyitni az ablakot és megvárni, míg újra etetni jön.

Egy héttel később, már csak a sűrűben lapuló üres fészek nézett velem farkasszemet. Talán ez a fotó sem készülhetett volna el, ha nincs ott, azaz ablak. Remélem jövőre is itt ütnek tanyát és akkor több szerencsém lesz.

 Nem volt viszont ilyen egyszerű dolgom a következő delikvenssel… A temetőnél járva már régebben is szemet szúrt egy idegen mozgású madár, aki sokszor a sírkövek tetején tekintett vissza rám, és nem volt ez másképp akkor sem.  Eléggé messze volt tőlem, de még szerencse, hogy pont nálam volt a távcsövem, amivel közelebb tudtam hozni magamhoz. A messzelátó egybeolvadó dupla karikája egy hantmadarat rajzolt elém. Élőben még nem volt hozzá szerencsém! Figyeltem néhány percig, de aztán oly messze repült, hogy azt már nem tudtam követni.  Nagyon izgatott lettem, és néhány nap elteltével immáron fényképezővel a kezemben látogattam ki újra a helyszínre. Nem is kellett sokat keresgélni, hisz eléggé feltűnő egy „magamfajtának”, ahogy az egyik kiemelkedő helyről a másikra repdes.  Amilyen egyszerű volt meglátni, olyan nehéz becserkészni. Nem volt túl bizalmatlan, de pont annyira várt be mindig, hogy mire a szememhez emeltem a gépet, rendre másik őrhelyet választott. Szaladgáltam utána egy ideig a rendezett sírok között, mire sikerült elfogadható képet készíteni róla.  

Az izgalmas napok után a jól bejáratott itatóhoz igyekeztem. Kellemes nyári reggel és a velejáró finom illatok vártak a lesnél.  A víz tükörsima felületét csak az alóla kibújó egy-két szúnyoglárva finom rezzenése törte meg egy pillanatra. Minden adott volt egy jó fotózáshoz.  Szokás szerint, még az állványt sem állítom fel, de máris kezdődik a tolongás. A meggyvágók és zöldikék úgy látszik mostanában előkelő helyet foglalnak el az itatót látogató vendégek listáján.

Ennek a meggyvágónak nem tudom mi történhetett a lábával, de látszólag nem zavarta.

Ezek után pihentettem a masinámat és csak némán figyeltem a madarakat. Szüntelen mozgásukat csak egy arra kószáló nyúl szakította félbe.

Távozása után hamar visszaállt a rend, de időközben más fajok is helyet kaptak a víznél.

Meglepő viszont, hogy nálam a környéken hemzsegő seregélyek ellenére csak hébe-hóba kerül egy az itatóra, holott köztudottan csapatosan járnak.

 Kisebb riadalmat okozott a mindig óvatos mátyásmadár, aki tényleg csak egy korty erejéig maradt, a többi madár örömére.

Lassan kezdtek visszaszivárogni a madarak, de az egyikükön megakadt a szemem. Pontosan középen, velem szemben állt egy kenderike hím!

Harmadik éve üzemel az itató, de eddig még sohasem láttam itt. Nem sietett annyira és kényelmesen kortyolgatott a többi madár társaságában. 

Többek között ezért szeretek itt lenni, mert néha ugyan kiszámítható, de sohasem tudhatja, az ember mikor történik valami váratlan…

A hőség párologtató hatását konstatálom egy héttel később az itatón, amit vízpótlással tettem egyensúlyba.  A körülmények hasonlóak, mint legutóbb, de annyi különbség azért van, hogy most az állványt sikeresen felállítottam az érkezők előtt. Az elsők újfent zöldikék.

Most kicsit vegyesebb a társaság. Fiatal verebek és már a rendszeres tengelicek is sorban állnak a hűsítő vízért.

Rövid látogató most a nagy fakopáncs, aki aztán nem megy messzire ivás után. Látni ugyan nem láttam, de folytonos kopogásával jelezte ottlétét még egy darabig.

A nóta aztán ugyan az. Hullámokban jönnek a frissülni vágyók. Az egyik ágon egy pillanatra feltűnik egy barátka, de látszólag megijeszti a tömeg és inkább elröppen. Nem úgy, mint a cinegék! Hohóó… már nagyon hiányoltam őket és azt hittem az éven nem is költenek a környéken. És hogy ne unatkozzak, rögtön a két gyakoribb faj új generációi fickándoznak előttem!

Majd szép lassan elfogytak a madarak. Percekig nem történt semmi… mintha elvágták volna a madarak vízhez vezető útját. Néma csend… Pár pillanat múlva megfontolt lépések sora hallatszik a fejem felett.  Biztos voltam benne, hogy valami ragadozó, talán az egyik álomfajom egy karvaly tétovázik a tetőn! Bármelyik gondolatban leugorhat a vízhez, ezért az ujjamat a gombhoz ragasztottam. Rögtön melegebb lett a hűvös kunyhó, ahogy hevesebben dobogott a szívem… nem siette el a dolgot, annyit mondhatok. Már vagy három perce van odafenn, mit csinálhat? Kezdtem türelmetlen lenni, de nem mertem moccanni sem! Egyszer csak hangosabb karistolás ütötte meg a fülemet… ez az, most rugaszkodott el… szinte lélegzetvisszafojtva várom hova ejti le magát…  ééés egy vadgerle az!!! Meglepődtem hisz másra számítottam. Kissé csalódott voltam, de ez az érzés hamar tovaszállt, hiszen az éven teljesen eltűntek a galambok az itatóról. Számtalanszor hallottam őket és sokszor el is gondolkodtam, vajon miért nem jönnek, ha egyszer itt van a víz? Na, de most végre itt van és ezek a kételyeim foszladozni látszanak.

Hihetetlenül szép ez a madár. Az egyik kedvencem a sok közül! Azt nem értem viszont, hogy a többi madár miért némult el erre az időszakra, mert a gerle később is visszajött, de akkor semmiféle riadalmat nem okozott.

 A végére egy oly sokszor fotózott feketerigó érkezett. Egy portrét kapott tőlem.

Azt hiszem egy nagyszerű időszakot zártam az elmúlt hetekben. Több általam sosem fotózott és ritka egyed került palettára, akikről ez a történet festhet színes képet mindannyiunkban…

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.